Speciális mártás receptek
Lengyel sajtmártás
Egy nagyobb, lisztes fajta burgonyát megpucolunk és vékonyra felszeleteljük. Puhára főzzük egy edényben a tejjel és 1 dl vízzel, ízlés szerint sóval és borssal. Ha megfőtt, összeturmixoljuk és visszatesszük az edénybe, jól elkeverjük benne a vajat, majd a felkockázott sajtot. Ha sajt már teljesen elolvadt, apránként hozzáadagoljuk a vodkát, végül ismét megborsozzuk ...
Libanoni szezámmag-mártás
A szezámmagot tegyük langyos sütőbe és szárítsuk kb. 20-25 percig. Időnként keverjük meg. Ha már kihűlt keverőgépben dolgozzuk össze a chiliporral, a fokhagymával, a sóval és 3 evőkanál vízzel. A többi vizet a citromlével együtt lassan adagoljuk hozzá. Keverjük sűrű krémmé.
Madeiramártás
A főtt húst apróra vagdaljuk, a zöldségeket lereszeljük. A zsírt és a vajat összeforrósítjuk, beletesszük a húst és a zöldségeket, sózzuk, 4-5 szem egész borsot is teszünk bele, majd felöntjük a húslevessel. Addig pároljuk, amíg zsírjára sül, majd megszórjuk liszttel és kevergetve tovább pirítjuk. Felöntjük a paradicsomlével, fehérborral, a vörösborral és egy ...
Meggymártás
A meggyet leöblítjük, kimagozzuk, majd beletesszük egy lábasba, hozzáadjuk a cukrot, a szegfűszeget, és egy kevés vizet. Fedővel letakarjuk és megpároljuk. A tejfölt elkeverjük a liszttel. A megfőtt meggyet szitán áttörjük, végül behabarjuk.
Mézes mustármártás
A tojást keményre főzöm. A sárgáját kikeverem az olajjal, amíg egynemű nem lesz. Ezután hozzáadom a mustárt, a mézet, a tejfölt, a borsot és a sót. Végül belereszelem a keménytojás-fehérjét.
Mogyorómártás
4 ek megdarált pörkölt földimogyorót 2 ek szójamártással meg néhány csepp citromlével, cukorral, összekeverünk, majd 1 gerezd fokhagymával meg egy kevés csípős paprikakrémmel ízesítjük. Hozzáadunk annyi tejet ami ellepi, és felforraljuk. Addig főzzük míg besűrűsödik.
Mustáros burgonyamártás
A burgonyát héjában megfőzzük, megpucoljuk és lereszeljük. Az olajon barnára pirítjuk a cukrot, 2 evőkanál vízzel felöntjük és felforraljuk, amíg a cukor feloldódik a vízben. Majd hozzáöntjük a krumplihoz, és a tejföllel, citromhéjjal, mustárral, sóval és borssal összekeverjük és hagyjuk kihűlni. Főtt marhahúshoz illő mártás.
Paradicsomos burgonyamártás
A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk és lereszeljük. Hozzákeverjük a paradicsomlét, beletesszük a finomra vágott zellerzöldet, sózzuk, borsozzuk és lehűtjük. Salátára öntetként, sült virsli mellé, vagy kemény tojás mellé kínáljuk.
Pikáns joghurtmártás
A felhevített vajon üvegesre pároljuk a finomra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a fokhagymát is. Fűszerezzük a csípős paprikával, őrölt köménnyel, őrölt mustármaggal és ízlés szerint sóval. Belekeverjük a joghurtot, a finomra aprított petrezselyemzöldet, és felforraljuk. Sült húsokhoz kínáljuk.
Pizzaszósz
A hagymát apróra vágjuk, az egészet összekeverjük, felfőzzük, átszűrjük. Hűtőszekrényben jól tárolható.
Rebarbara mártás
A megtisztított rebarbaraszárakat kockákra vágom, és kis lábosban, sóval annyi vízet teszek rá, hogy ellepje. Ezután beleszórom a cukrot és addig főzöm, amíg szálaira szét nem esik. A tojássárgát a tejszínben simára keverem, majd tűzről levéve belekeverem. Forralni nem szabad! Tyúkhús mellé nagyon finom.
Rebarbaramártás
Megmossuk, megtisztítjuk és feldaraboljuk a rebarbarát. Feltesszük főni annyi vízben, hogy ellepje. Ha megpuhult szitán áttörjük, és a lisztből-tejfölből készített habarással besűrítjük. Ízlés szerint ízesítjük fahéjjal, szegfűszeggel, citromlével és a cukorral. Melegen tálaljuk.
Ribizlimártás
Feltesszük főni a ribizlit annyi vízben, hogy ellepje. Ízlés szerint adunk hozzá édesítőszert és citromlét. Ha megfőtt, tejes habarással besűrítjük és tálaljuk.
Rokfortos burgonyamártás
A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk és lereszeljük, majd hozzákeverjük a reszelt rokfortot és a tejfölt, borsozzuk, csipetnyi cukorral ízesítjük. A snidlinget nagyon finomra felaprítjuk és ezt is hozzákeverjük, megvárjuk míg teljesen kihűl. Lefedjük és hűtőszekrénybe tesszük. Sült zöldségek, natúr szelet, kolbászfélék mellé kínáljuk.
Snidlinges sajtmártás
Egy lábosban felolvasztjuk a vajat, beleszórjuk a lisztet és átforrósítjuk. 1 dl tejjel felöntjük, hozzáadjuk a reszelt sajtokat és a tejfölt. Összekeverjük, majd, ha túl sűrű, hozzáadjuk a maradék 1 dl tejet is. Csipetnyi sóval ízesítjük, végül a felaprított snidlinget is beletesszük és összeforraljuk. Ha még mindig túl sűrű lenne, tovább hígíthatjuk tejjel ...
Snidlingmártás
Finomra aprítjuk a snidlinget, majd belekeverjük a tartármártásba. Végül a tejfölt, a sót és a borsot is hozzákeverjük és már tálalhatjuk is.
Snidlingmártás
A tojásokat megfőzzük a sárgáját kiszedjük és összetörjük. A snidlinget és a tojásfehérjét apróra vágjuk és bele keverjük a tejfölbe. Ezután hozzáadjuk az összetört tojássárgáját, jól kikeverjük citromlevet sót,adunk hozzá és hidegen tálaljuk.
Sósmogyoró-mártás
A tejfölbe beleteszem a darált, sós mogyorót és a reszelt vöröshagymát, majd a fűszereket is hozzáadva, az egészet simára keverem. Jól Sült burgonyát, nyers sárgarépát mártogathatunk bele
Spanyol mártás
A húst nagyon apróra felvagdaljuk, a zöldséget felkarikázzuk, a szalonnát felkockázzuk. Kisütjük a szalonnát, hozzáadjuk a húst, a zöldséget, ízlés szerint sót, egész borsot, és addig pároljuk, amíg barnára nem sül. Rászórjuk a lisztet és megpirítjuk, majd felöntjük a húslevessel és addig főzzük, amíg a leve elfő. Ezután áttörjük, beletesszük a rumot és a ...
Sültparadicsomos leves
Meleg sütőben olajon az apróra vágott vöröshagymát, a fokhagymát a paradicsomot a paprikát kb. 45-40 percig süssük. Ezt követően a hozzáadott zöldségalaplével turmixoljuk össze, és lábasban melegítsük meg, ízesítsük sóval ...