Sült csirkemell olasz sajtmártással
Hozzávalók
- 60 dkg csirkemellfilé
- 3 ek olaj
- 40 dkg hosszúmetélt
- 4 koktélparadicsom
- 1 vöröshagyma
- 3 ág bazsalikom
- 1 dl tyúkhúsleves
- 1/2 citrom
- 12,5 dkg mascarpone
- ízlés szerint só
- ízlés szerint őrölt bors
- ízlés szerint cayenne-bors
számára elég.
Leírás
A csirkemellfilét sózzuk, borsozzuk, majd felhevített olajon, 6 perc alatt megsütjük, közben többször megfordítjuk. A metélt tésztát kifőzzük, leszűrjük. A vöröshagymát vékony cikkekre, a paradicsomot félbevágjuk, a bazsalikomleveleket lecsipkedjük. A paradicsomot és a hagymát a húshoz adjuk és egy percig együtt sütjük, majd kivesszük, és melegen tartjuk. A pecsenyelevet a húslevessel és a citromlével felöntjük, hozzákeverjük a mascarponét és a citromhéjat. Főzzük kb. egy percig, ízesítsük sóval és cayenne-borssal. A metéltet tálra halmozzuk, kevés sajtmártással leöntjük, rátesszük a darabokra szeletelt csirkemellet, a paradicsomot és a hagymát. Megszórjuk a csíkokra vágott bazsalikomlevéllel. Külön kínáljuk hozzá a megmaradt sajtmártást.
Megfőzöm