Hiba
Kukoricamártás
A felolvasztott margarinhoz keverjük hozzá a lisztet, öntsük fel a tejjel, és keverjük simára. Fűszerezzük csipetnyi sóval és rozmaringgal, majd forraljuk fel. Végül adjuk hozzá a kukoricát is, és az egészet forraljuk át.
Kukoricás burgonyalepény
1. A meghámozott krumplit durvára reszelem, majd hozzáöntöm a kukoricát. Megsózom, megborsozom és finomra vágott hagymát és petrezselyemzöldet teszek hozzá. Összekeverem tojással és liszttel. 2. A masszából evőkanálnyit szétlapítok, majd a lepény mindkét oldalát aranysárgára sütöm. Kiemelem, majd lecsöpögtetem.
Kukoricás őzragu
1. A megtisztított húst kockákra vágjuk. Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat és megpirítjuk benne a finomra vágott hagymát. Hozzáadjuk a húst és zsírjára sütjük. Majd hozzáadjuk a fűszereket, sót és kevés vízzel megpároljuk. Az elpárolgott levet borral pótoljuk. 2. Majd hozzáadjuk a lecsepegtetett csemegekukoricát. Tarhonyakörettel, egy ohárka vörösborral ...
Kukoricás rántott szelet
A húst felszeleteljük, enyhén kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. Először kukoricalisztbe, majd felvert tojásba, végül a kukoricadarába forgatjuk. Bőr, forró olajban, takaréklángon pirosra sütjük.
Kukoricatorta
A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a citromlét, a reszelt citromhéjat és a tojások felvert habját váltogatva a liszttel együtt. Lazán összekeverjük és sütőpapírral kibélelt tortaformába öntjük. Előmelegített sütőben, alacsony lángon készre sütjük. Hagyjuk kihűlni, majd kétfelé vágjuk és a lekvárral megkenjük.
Különleges vagdalt
A mirelit vegyes zöldséget szobahőmérsékleten kiolvasztjuk. A zsemléket tejbe áztatjuk, jól kinyomkodjuk, és összekeverjük a darált hússal. Hozzáadjuk a zöldséget és a tojásokat, enyhén fűszerezzük, majd alaposan összedolgozzuk. A masszából két rudat formálunk, zsírral kikent tepsibe tesszük, a tetejét tojással megkenjük, majd meleg sütőben hústű-próbáig ...
Kuruc pecsenye
1. A tarját 4 dupla szeletre vágjuk. Húsklopfolóval kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, mustárral megkenjük. 2. A sonkát 4 szeletre vágjuk. A húst kiterítjük, egyik felére tesszük a sonkaszeletet, a másik felével betakarjuk és fogvájóval összetűzzük. 3. Paprikás lisztbe forgatjuk, majd olajjal kikent tepsibe tesszük. Előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. 4. Sült ...
Kuvaiti barackos bárány
A bárányhúst vágjuk fel kockákra, a kajszit magozzuk ki. A páchoz keverjük össze a borecetet, olajat, sót és borsot. A bárányhúst tegyük a páclébe és legalább 2 órát hagyjuk állni, majd felváltva húzzuk grillpálcára a húst és a barackot. Forró grillsütőben süssük meg, kb. 20-25 perc alatt.
La kama
Marokkói fűszerkeverék, levesekhez, ragukhoz használják, különösen finom bárányhúshoz.Hozzávalók: 2, 5 cm fahéj, 2 - 2 tk. szemes fekete bors, őrölt gyömbér, őrölt kurkuma, 1/4 tk. őrölt szerecsendió.Vastag aljú edényben a borsot, fahéjat megpirítjuk, majd megőröljük, és összekeverjük a fűszerporokkal.
Lángoló kardonsült
1. Szeleteljük fel a bélszínt, sózzuk, borsozzuk. A sertéskarajt is szeleteljük fel, sózzuk, borsozzuk. A virslit vagdossuk be. 2. Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, megsütjük benne a húsokat és a virsliket. Flambírozókardra húzzuk őket. Majd alkohollal locsoljuk meg és a vendégek előtt gyújtsuk meg. Nagyon látványos. Miután elalszik a láng, húzzuk le a ...
Laskagombapörkölt
1. A megmosott gombákat kockára vágom és 20 percig előfőzöm.2. A hagymát zsírban megpirítom és beleteszem a cikkekre vágott zöldpaprikát és paradicsomot, majd megfuttatom zsírban és hozzákeverem a rózsapaprikát és gombát ...
Latin lángos
A lisztet jól összegyúrjuk a sóval, sütőporral, az olajjal, és 1,5 dl hideg vízzel. Tojás nagyságú gombócokat szaggatunk és pihentetjük legalább félórát. Majd lisztezett deszkán kinyújtjuk, és forró, olajozott palacsintasütőben megsütjük mindkét oldalát. Fogyaszthatjuk köretként, vagy egytálételként tejföllel, reszelt sajttal.