Hiba
Koleszterinmentes saláta
Apróra vágjuk a zöldségeket. Összekeverjük a krémjoghurtot, az olajat, fokhagymát és a sót. Az apróra vágott zöldségeket alaposan összekeverjük az öntettel, hűtőbe tesszük, és pár óra alatt összeérleljük.
Kolozsvári gulyás
1. A megmosott marhahúst kockákra vágjuk, a megtisztított burgonyát szintén kockára vágjuk, a káposztát cikkekre. Egy serpenyőben felforrósítjuk a zsírt és üvegesre pirítjuk benne a finomra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a fűszerpaprikát, elkeverjük és felöntjük 2 evőkanál vízzel. Hozzátesszük a húst, fokhagymát, összezúzott köménymagot. Sózzuk, lecsót ...
Köménylikőr
1. Törjük porrá a köménymagot és az ánizst is. Öntsük rá az alkoholt. 12 napig érlelem, naponta összerázom. 2. Készítsünk szirupot: a cukrot és a vizet forraljuk fel, távolítsuk el időnként a habját. 3. Az érlelés letelte után a köményes alkoholt a sziruppal összekeverem, 1 napig állni hagyom, többször összerázom, majd leszűröm.4. Hűtés után fogyasztható.
Köménymagos leves
Rántást készítünk a vajból és a lisztből. Amikor már barnulni kezd, hozzáadjuk a köménymagot, picit pirítjuk, majd felöntjük 1 l vízzel és felforraljuk. Ízlés szerint sózzuk, majd leszűrjük. Pirított zsemlekockát szórunk a tetejére.
Könnyű brownie
A margarint felolvasztjuk a csokoládéval, majd a cukorral habosra vert tojásokhoz adjuk. A sütőport belekeverjük a lisztbe, hozzáadjuk az apróra vágott diót, és az egészet összekeverjük. Kivajazott, lisztezett tepsibe öntjük és 20 percig sütjük 175 fokon. Ha megsült, ráöntjük a durvára vágott dióval elkevert csokiöntetet.
Könnyű francia hagymaleves
1. Marhahúsalaplé: Egy nagy edényben 3 óra alatt megfőzzük a hozzávalókat. A habot leszedjük róla. 2. Egy edényben felforrósítjuk a vajat és megfonnyasztjuk benne a vékony szeletekre vágott hagymát és fokhagymát. Takarékon kevergetve üvegesre pirítjuk. Liszttel megszórva további 2 percig pirítjuk. Felöntjük a levessel és felforraljuk. 30 percig főzzük, sózzuk, ...
Konyakos csirkemell
A csirkemelleket lebőrözzük, kicsontozzuk, kiverjük, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, majd 3cl konyakkal ízesített tejbe áztatjuk 10 percre. Ezután kivesszük a tejből, lecsöpögtetjük és felhevített vajon majdnem puhára sütjük. Tűzálló tálba tesszük, ráöntjük a páclét, és a 3 cl konyakot. Betakarjuk a sajttal, megszórjuk darált dióval, és előmelegített ...
Konyakos kakas
A kakast megtisztítom és feldarabolom. Megsózom. A finomra vágott vöröshagymát az olajon megfuttatom, majd a húsdarabok mindkét oldalát lepirítom. Ezután nagy, lapos tűzálló tálra vagy tepsire fektetem. A sört és a konyakot elkeverem a mustárral, a gyömbérrel, egy kis sóval, a borssal és a tisztított, szétzúzott fokhagymával, majd lelocsolom vele az ételt. A tálat ...
Konyakos meggy
1. A meggyek szárát eltávolítom, majd megmosom.2. A meggyet és a 80 dkg cukrot rétegezve üvegekbe teszem, majd 2 dl konyakot öntök rá.3. Az üvegeket tányérral lefedem, majd 7 napig a tűző napon hagyom. Ezután légmentesen lezárom az üvegeket és hűvös helyen tárolom.
Konyakos pecsenyenyúl-filé
A húst lefejtjük a gerincről, és egyforma filékre szeljük. Enyhén kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, és 5 dkg vajon mindkét oldalukat megsütjük. Az almát meghámozzuk, magját eltávolítjuk és vékonyan felszeleteljük, majd a megmaradt vajban megsütjük és kiszedjük. Ugyanebben a vajban a tejszínt és a konyakot beforraljuk, hozzáadjuk a leveskockát és kevés vajjal ...
Köpolu (bolgár saláta)
A padlizsánt a sütőben 20 percig. Sütjük, majd meghámozzuk, belsejét kikaparva, péppé zúzzuk, összekeverjük felszeletelt paradicsommal, 2 kis kockákra vágott vöröshagymával, 3 húsos, vékony laskára vágott zöldpaprikával, és rácsavarjuk egy citrom levét. Megsózzuk, megborsozzuk, néhány óráig érleljük, és tálalás előtt kevés olajjal keverjük össze. A tálon ...
Köpönyeges jérce
1. A megmosott kelkáposztaleveleket sós vízben megfőzöm. A megtisztított jércét enyhén besózom.2. A puhára főtt káposztát lecsepegtetem, összetöröm, majd hagyom, hogy langyosra hűljön. 3. A zsemlemorzsát, a tojást és a fűszereket összekeverem a kelpéppel, majd ezt a csirke bőre alá töltöm.4. A csirkére vékony szelet szalonnákat teszek, majd kellevelekkel burkolom. ...
Koreai mézes csirke
A csirkemellet lebőrözzük, kicsontozzuk és nagyobb kockákra vágjuk. Megszórjuk a liszttel, ízlés szerint sózzuk, és forró olajon megsütjük. A fölösleges olajat leöntjük róla. Majd hozzáadjuk a julienre szelt sárgarépát, a gyömbérport, szójamártást, a mézet, a chilimártást és a citromlevet. Lefedjük, és puhára főzzük, végül az utolsó pár percben az apró ...
Korhelyleves
1. Összevágom a káposztát, majd a füstölt hússal kevés vízben felteszem főni, sóval, borssal és csomborral ízesítem. 2. Lassan felforralom, amikor a hús puha, akkor kiveszem a léből.3. Zsírban lisztet pirítok, majd hozzáadom a finomra vágott vöröshagymát, fokhagymát és a fűszerpaprikát, majd berántom vele a levest.4. A húst kockákra vágom, majd a kolbászt ...
Körömpörkölt
A körmöket alaposan megtisztítjuk, láng felett szőrtelenítjük, feldaraboljuk. Az aprított hagymát olajon megfuttatjuk és beletesszük a húst, a fokhagymát, az őrölt köményt, a paradicsomot, paprikát, sót, és felöntjük vízzel, ...