Hiba
Amúr tormamártással
Az amúrszeleteket megsózom, kivajazott tűzálló tálban fehérborban 15 percig párolom. A vajat megforrósítom, belekeverem a lisztet, majd hozzáadom az ecetes tormát. A párolt hal levével felöntöm, és kevergetés mellett simára ...
Ananászbólé
Üvegtálba öntjük az ananászkonzervet és belekeverjük a cukrot. Letakarjuk és 1-2 órát állni hagyjuk, majd beleöntjük a bort, megkeverjük, és ismét hagyjuk állni 1 órát. Fogyasztáskor jégkockával kínáljuk.
Ananászbundás csirkemell mandulás golyókkal
A csirkemellet leöblítjük, sóval, borssal bedörzsöljük. A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk. Az ananászt lecsepegtetjük, szintén apróra vágjuk.A vajat felforrósítjuk, megfonnyasztjuk benne a hagymát. A tűzről levéve hozzáadjuk az ananászt, a tejfölt, a tojássárgákat. Sóval, borssal és a petrezselyemmel fűszerezzük, majd annyi zsemlemorzsával eldolgozzuk, hogy ...
Ananászfagylalt
Turmixgép poharába tesszük az ananászdarabkákat. Rászórjuk a sót és a cukrot, majd a citromlével megöntözve pépesre zúzzuk. Ezután hozzáöntjük a tejszínt, valamint az ananászlevet, és addig keverjük, amíg habos, egynemű masszát nem kapunk. A fagylaltgép tartályába beöntjük és megfagyasztjuk.
Ananászkarika bortésztában
A tojások sárgáját habosra keverjük a cukor felével, hozzáöntjük a bort, és annyi lisztet keverünk hozzá, hogy sűrű palacsintatésztát kapjunk. A maradék cukorral kemény habbá verjük a fehérjét és óvatosan a tésztához keverjük. A száraz ananászkarikákat lisztbe forgatjuk és a bortésztába mártva mindkét oldalát aranysárgára sütjük. Fahéjas porcukorral ...
Ananászos csirkemell
A paprikát megtisztítjuk, megmossuk, magházát kiemeljük és a húsát vékony csíkokra vágjuk. Az ananászt lecsepegtetjük, szintén kis darabokra vágjuk. A húst leöblítjük, szárazra töröljük.Serpenyőben felforrósítjuk az olajat (a vajat hagyjuk felengedni) és szép pirosra megpirítjuk benne a csirkemellek mindkét oldalát. (A húst előtte ízlés szerinti kisebb darabokra ...
Ananászos pulykamell
A pulykamellet felvágjuk csíkokra, ízlés szerint megszórjuk sóval és ételízesítővel, majd félretesszük kb. 10-15 percre. A felhevített vajon fehéredésig sütjük a húst, és megszórjuk őrölt gyömbérrel, majd az ananásszal és egy kevés ananászlével - letakarva - puhára pároljuk. Ha nagyon elpárologna a leve, pótoljuk még ananászlével.
Ananászos-kávés sonka
Az ananászt és a sonkát felszeleteljük és margarinon pirosra sütjük, kivesszük, félretesszük. A margarint felöntjük a tejszínnel és a kávéval. Ízlés szerint durvára tört fekete borssal ízesítjük és felforraljuk. Lapos tálra tesszük a sonkát, erre az ananászszeleteket és körbe locsoljuk a tejszínes-kávés öntettel.
Andalúz mártás
A majonézt összekeverjük a ketchuppal, a borecettel, hozzákeverjük a tört fokhagymát, és a finomra vágott paprikát, majd sóval borssal fűszerezzük.
Andrássy-szelet
Habosra keverjük a megolvasztott vajat. A cukrot és a vaníliás cukrot vízzel felfőzzük, kihűtjük, és hozzáadjuk a kikevert vajhoz. A mogyorót világosbarnára pirítjuk, és 2/3-át ledaráljuk, majd a kakaóval együtt a krémhez adjuk és habosra keverjük. Az ostyákat megkenjük a krémmel, az oldalait is megkenjük és lepréseljük - pár órát így hagyjuk préselődni. A ...
Angolnapaprikás
1. Egy serpenyőben felforrósítjuk a zsírt, megpirítjuk benne a finomra vágott hagymát, megszórjuk pirospaprikával.2. Hozzáadjuk a megtisztított, kockákra vágott angolnát. Majd hozzáadjuk a cikkekre vágott zöldpaprikát, paradicsomot, sót és felöntjük vízzel és a vörösborral. Felforraljuk, majd takarékon megpároljuk. 3. Friss kenyérrel, paradicsom-és paprikakarikákkal ...