Hiba
Sajtos-morzsás hús
A sertéskarajt felszeleteljük, kiklopfoljuk. A morzsába keverünk vegetát, és megforgatjuk benne a hússzeleteket. Egy tűzálló tálat kikenünk vajjal, és belefektetjük a húsokat. A tejet és a tejfölt összekeverjük, reszelünk bele két gerezd fokhagymát, majd ezt ráöntjük a hús tetejére. Előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt megsütjük. Kivesszük a sütőből, ...
Sajtos-virslis makaróni
A makarónit sós vízben kifőzzük, leszűrjük. A virslit felkarikázzuk és kevés olajon kicsit megpirítjuk, majd megszórjuk pirospaprikával. Simára keverjük a tejfölt a tojásokkal, sóval és borssal. Tűzálló tálat kivajazunk, a makaróni felét beletesszük, erre a virslit, majd a maradék makarónit. Meglocsoljuk a tejföllel, meghintjük reszelt sajttal és pirosra sütjük.
Sajtsaláta
A sajtot, a meghámozott, magház mentesített almát és a főtt tojásfehérjét apró kockákra vágjuk, majd összekeverjük a diétás majonézzel. Ízlés szerint ízesítjük. Lehűtve fogyasztjuk.
Sajttorta
Körözöttet készítünk a túróból, kefírből, köménymagból és pirospaprikából. Egy vékony szelet Edami sajtot megkenünk körözöttel, erre megint egy szelet sajt, ezt Hóvirág sajttal kenjük meg, majd ismét Edami, körözött, Hóvirág sajt. Ha elfogytak a hozzávalók, körözöttel bevonjuk a sajttortát,és kb. 2 cm vastag csíkokra felvágva tálaljuk.
Salátafőzelék savanyún
1. Laskára vágom a salátákat, majd sós vízben megfőzöm és kaporral ízesítem. 2. A lisztet és a tejfölt simára keverem, majd a salátára öntöm és néhány percig összefőzöm őket, majd ecettel és cukorral ízesítem.
Salátaleves
Az apróra vágott vöröshagymát, burgonyát és a gerezd fokhagymát vajon megpirítjuk, majd zöldségalaplével felöntjük, lassú tűzön a burgonya megpuhulásáig főzzük. A vékonyra szeletelt salátát hozzáadjuk és addig főzzük míg ...
Sándor-saláta
1. Majonézt készítünk: 2 tojássárgáját citromlével, sóval és olajjal összekeverem.2. A fejes salátát szétszedem leveleire, megmosom. A megtisztított almát apró kockára vágom. A gépsonkát szeletekre, majd az újhagymát karikákra, a paradicsomot és a paprikát pedig félkarikákra vágom. A sajtot lereszelem, a fejes salátát laskára vágom. 3. Majd ezeket összekeverem ...
Sárga halva
A cukrot karamellizáljuk, és hozzáadjuk a külön megpörkölt és lehántott mogyorót. Kis ideig együtt pörköljük, majd az egészet bádogtányérra vagy deszkára öntve kihűtjük. Durvára megőröljük vagy összetörjük. A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, beletesszük a vaníliás cukrot, a kávét, és gőz felett sűrűre főzzük. Amikor kihűlt, hozzáadjuk az ...
Sárgabarackleves
A kimagozott, héjától megtisztított barackokat vajon kicsit megpároljuk és a cukor hozzáadását követően karamellizáljuk. Másfél liter vízzel felöntjük, forrást követően a csipetnyi sót és az őrölt szerecsendiót hozzáadjuk. ...