Hiba
Pulykamell fűszeres paradicsommal
A vöröshagymát apróra vágjuk, és felolvasztott vajban megpirítjuk. Hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott pulykamellet, sózzuk és tovább pirítjuk. Összeturmixoljuk a paradicsomot és ráöntjük a húsra. Fűszerezzük ízlés szerint oreganóval és zsályával, és fedő alatt még kb. 12-14 percig pároljuk. Hozzávaló köret: petrezselymes újburgonya.
Pulykamell kreol módon
A pulyka- (csirke) mell szeleteket enyhén kiklopfoljuk, megsózzuk, majd lisztbe mártva kevés forró olajban kisütjük. A sütésből visszamaradt olajban elmorzsolunk 4-5 dkg vajat, és a hússzeletekre öntjük, amit áttettünk egy tűzálló tálba. Serpenyőben olajat hevítünk, beletesszük a cikkekre vágott vöröshagymát, és üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a cikkekre szelt ...
Pulykamelltokány
1. Egy serpenyőben felforrósítjuk a zsírt, megpároljuk rajta a hagymát. Majd hozzáadjuk a csíkokra vágott mellhúst és fedő alatt zsírjára pirítjuk. 2. Meghintjük egy kevés liszttel és pirospaprikával. Még egy kicsit pirítjuk és hozzáadjuk a tejfölt. Elkeverjük és felforraljuk. 3. Kifőtt sós túrógombóccal tálaljuk.
Pulykapörkölt
Apróra vágott hagymát olajon megpirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, és sóval, majd ezt követően beletesszük az apró, egyforma kockára vágott húst, és megszórjuk őrölt fehérborssal Felöntjük kevés vízzel, úgy, hogy ne ...
Pulykaszelet burgonyabundában
A burgonyát héjastól félpuhára főzzük, majd kihűtjük, meghámozzuk, aztán durvára reszeljük. A hagymát meg a sajtot is lereszeljük.A burgonyát alaposan összegyúrjuk a lereszelt vöröshagymával, a sajttal, a tojással meg a liszttel, majd beledolgozzuk a petrezselyemzöldet, és sóval, borssal ízesítjük.A húst kis szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk, megsózzuk, megborsozzuk. ...
Puncsfagylalt
A sárgabaracklekvárt a mézzel, a rummal, a sóval és a citromlével együtt turmixgép poharába rakjuk. Kevés tejjel összekeverjük, majd az összes tejet és a tejszínt is hozzáöntve, jó habosra keverjük. A fagylaltmasszát beleöntjük a fagylaltgépbe, és megfagyasztjuk. Mielőtt a fagylalt teljesen megfagyna, a piskótamorzsát apránként beleszórjuk, és úgy fagyasztjuk.
Puncsmártás
1.A tojássárgáját a cukorral, a liszttel, a tej felével jól kikeverem. A maradék tejjel felforralom a vaníliát, hozzáadom a tojáshoz.2.A mártást habosítom forró víz felett. A tálalás előtt fogom beletenni a rumot. A gőzről levéve hozzáadom a felvert tejszínhabot.3.Kevés piros ételfestékkel halvány rózsaszínűre festem.4.Hideg diplomatapudinghoz tálalom. Ha nem ...
Pusztapörkölt
A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A marhahúst, a zöldpaprikát és a paradicsomot felkockázzuk, a burgonyát cikkekre vágjuk. Megpirítjuk olajon a hagymát, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, ízlés szerint megszórjuk ...
Quatre épices
Az alkotórészeket finom porrá őröljük. Légmentesen 3-4 hónapig tárolható. Franciaországban a legnépszerűbb fűszerkeverék, a borson alapul, sültekhez párolt ételekhez használják.Ezt a keveréket úgynevezett "zöldfűszerek" felhasználásával állíthatjuk össze. Különleges ízt adnak, gyógyhatásúak, és ha használjuk a borson kívül mást ne tegyünk az ételhez. ...
Quiche lorraine
1. A lepényhez a lisztet, sót tálba szitáljuk. Hozzá morzsoljuk a vajat, reszelt sajtot, majd összegyúrjuk. Annyi hideg vizet adunk hozzá, hogy összeálljon a tésztánk. Cipó formájában fóliába csomagolva 15 percig pihentetjük a ...
Quiche- alaptészta
Egy tálba mérjük ki a lisztet, mehet bele a só, a tojássárgája, a felkockázott vaj és a hideg víz, majd kézzel mindezt gyúrjuk össze. 1 óráig pihentessük, majd tortaformába egyengessük bele. Legyen mindenképpen 2-3 cm pereme a tésztának. Sütőbe 5-10 percre, betesszük, utána villával kipukkasztjuk a hólyagokat, majd kicsit lelapítjuk. Míg a tészta sül elkészítjük ...
Rác kakas
A kakashúst annyi vízzel forrázom le, amennyi ellepi, majd megsózva, fedő alatt puhára főzöm. (Kuktafazékban a jelzéstől számítva körülbelül 1 óra.) Közben a burgonyát héjában megfőzöm, és meghámozva karikákra vágom. A puha húst levétől leszűröm, kicsontozom, majd kisebb darabokra vágom. Kikent tűzálló tálba terítem a megsózott burgonyakarikákat. ...
Rácgulyás
A felolvasztott zsírban sárgára pirítjuk az apróra vágott vöröshagymát. Ezután beletesszük a megtisztított, negyedelt paradicsomot és a felkarikázott paprikát. Egy kicsit megpirítjuk, majd hozzáadjuk a felkockázott sertéscombot. Ha a hús már kifehéredett, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, és lassú tűzön felforraljuk. Amikor a hús már majdnem megpuhult, ...
Rajkai rakott metélt
A tésztát sós vízben kifőzöm és leszűröm. A zsírt, a cukrot, a vaníliás cukrot a tojássárgáját kikeverem, majd hozzáadom a tejfölt és a reszelt citromhéjat. Belekeverem a habbá vert tojásfehérjét majd a kifőtt tésztát.A ...