Hiba
Majorannás burgonyafőzelék
A burgonyát megpucoljuk, felkarikázzuk. A vöröshagymát finomra vágjuk. A krumplit feltesszük főni, annyi sós vízben, hogy éppen ellepje. Megszórjuk - ízlés szerint - majorannával. Az olajból és a lisztből világos rántást készítünk, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, és átpirítjuk. Megszórjuk pirospaprikával, majd hideg vízzel és a tejföllel simára ...
Majoránnás vagdalt húspogácsa
1. A sertéshúst összevágom, majd ledarálom. Kevés olajon megpirítom a vöröshagymát, majd hozzáteszem a húshoz. Hozzákeverem a feltölt tojással, a sóval, a majoránnával és az őrölt borssal. Mokkáscsésze átmérőjű pogácsákat készítek belőle. 2. A pogácsákat zsemlemorzsában megforgatom, majd olajban lassan szép barnára megsütöm.
Májpörkölt
Bő zsírban megfonnyasztjuk a májat beletesszük a pirospaprikát, majd a vékony szeletekre szelt májat, kevés vizet és készre pároljuk. Sózni csak a tálalásnál szabad, mert különben megkeményedik
Makaróni olasz módon
A makarónit a szokásos módon megfőzzük, leszűrjük, leöblítjük, lecsöpögtetjük. A parajt előfőzzük és apróra vágjuk. Besamelmártást készítünk a margarinból, lisztből és tejből. Belekeverjük a tejfölt, a felkockázott gépsonkát, a sajt felét, a parajt és megborsozzuk. A makarónit és a spenótos masszát összekeverjük, és tűzálló tálba rakjuk, majd a ...
Makói papszelet
1.A vastag lapockadarabot besózom, borsozom. Fél órán át állni hagyom. Kevés olajban párolom a húst fedő alatt az apróra vágott hagymával. Csontlével felengedem.2.Karikára vágom a hagymát, lisztbe forgatom és olajban kisütöm.3.A megpárolt húst felszeletelem. Tálra rakom a hagymával együtt.
Mákos kuglóf
A kuglófformát kenjük ki vajjal és hintsük meg liszttel. A tojásokat válasszuk ketté, a vajat keverjük krémessé a porcukorral, 1 teáskanál vaníliás cukorral, csipetnyi sóval és egy késhegynyi fahéjjal. Adjuk hozzá a tojássárgákat. A fehérjékből és a kristálycukorból krémes habot kell keverni, majd beleforgatni a vajas krémet, a darált diót és a mákot. Ezt a ...
Mákos párnák
1. A főtt sonkát és a megtisztított hagymát apró kockákra vágjuk. Egy serpenyőben felforrósítjuk a margarint és megpirítjuk benne a hagymát és sonkát. 2. A leveles tésztát vékonyra nyújtjuk és 5 cm-es kockákra vágjuk. A ...
Makrélakoktél
1. A meghámozott grape-fruitot cikkekre szelem. 2. A meghámozott almát ceruza vastagságú, rövid hasábokra vágom, majd citromlével meglocsolom.3. A makrélákat kisebb darabokra szedem.4. A grape-fruit levét kevés citromlével, olajjal, tejszínnel, sóval és cukorral összekeverem. Ebbe keverem a koktél alapanyagait.5. A poharakba 1-1 salátalevelet teszek, majd a megkevert ...
Malacpörkölt
Apróra vágott hagymát olajon megpirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, és sóval, majd ezt követően beletesszük a bőrös közepes méretűre vágott malachúst. Felöntjük kevés vízzel, úgy, hogy ne lepje el, hozzáadjuk a kockára ...
Málna turmix
A málna szörphöz hozzáadjuk a 2 dl felforralt és lehűtött tejet. Pikánsabb ha aludttejet adunk hozzá. Ízlés szerint porcukrot tehetünk még hozzá.
Málnafagylalt
A málnát turmixgépben összetörjük, és szitán átnyomjuk, hogy a magjai ne kerüljenek bele a fagylaltba. Az így nyert gyümölcspépet visszaöntjük a turmixpohárba, majd rátöltjük a tejet és a tejfölt. Beleszórjuk a cukrot és a sót, végül ezzel is összekeverjük. A habos, egynemű fagylaltmasszát beleöntjük a fagylaltgép tartályába, és előírás szerint ...
Málnakehely
A túrót villával áttörjük, a málnát pépesítjük turmixgépben és a mézzel összekeverjük. Hozzáadjuk a málnát és a tojásfehérjét kemény habbá verve, majd óvatosan összekeverjük. Üvegkelyhekbe töltjük, és málnaszemekkel díszítjük. Lehűtve kínáljuk.
Málnakrémleves
1. A megmosott málnát összeturmixoljuk, és a magjai miatt átpasszírozzuk finom szűrőn. 2. Az így kapott málnavelőt visszaöntjük a turmixgépbe, hozzáadjuk a tojássárgáját, tejszínt, vörösbort, brandyt, őrölt fűszereket, reszelt narancshéjat, porcukrot. Az egészet habosra keverjük. 3. Hűtőszekrényben jól lehűtjük.
Málnás őszbarack bébiétel
A gyümölcsöket alaposan mossuk meg. A barackot forrázzuk le, hagyjuk állni a vízben 2 percig, majd hámozzuk meg, és kockázzuk fel. Ezután pár kanál víz hozzáadásával pároljuk meg, adjuk hozzá málnát. Ha kész bottmixerrell pépesítsük. Ha nemrég lett a baba elválasztva akkor a pépet szitán törjük át.
Málnás pite
Tésztát gyúrunk a lisztből a vajjal, a porcukorral, a mandulával, a reszelt citromhéjjal, a vaníliarúd kikapart belsejével és a tojássárgákkal. Majd kinyújtjuk és kivajazott tepsiben megsütjük. Ha a pite kihűlt, rászórjuk a megmosott, friss málnát. A tojások fehérjéből kemény habot verünk a porcukorral és a málnára terítjük. Végül a tetejét megszórjuk a ...