Hiba
Gombás feltét
A gombát olajon sóval borssal megpirítjuk, ha megpuhult, rátesszük a pizza tésztára, pizza szósszal meglocsoljuk, a reszelt sajttal meghintjük, és a sütőben készre sütjük.
Gombás galuska
1. A gombát megtisztítjuk, szeletekre vágjuk. Egy serpenyőben fedő alatt az olajon megpároljuk a hagymát, gombát, apróra vágott petrezselymet. Sóval, borssal ízesítjük. 2. A juhtúrót simára keverjük, összedolgozzuk a tejjel, tejföllel, 2 evőkanál vízzel, sóval, felvert tojással, zúzott fokhagymával, majd hozzáadjuk a langyossá hűlt gombát és lisztet. 3. Alaposan ...
Gombás krokett
Felforralunk 8 dl vizet egy mokkáskanál sóval és apránként beleszórjuk a darát, majd állandó keverés mellett 3-4 percig főzzük alacsony lángon. Amíg hűl, az olajon megpirítjuk a finomra vágott hagymát, hozzáadjuk az apróra kockázott gombát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, megszórjuk pirospaprikával és megpároljuk. Ezután a kukoricadarába keverjük a nyers, ...
Gombás melegszendvics
A gombát megtisztítjuk és vékonyra felszeljük, meglocsoljuk citromlével. A vöröshagymát apróra vágjuk, majd a felhevített olajon üvegesre pároljuk. Ezután a gombát is beletesszük, ízlés szerint majorannával, sóval, borssal fűszerezzük. A kenyérszeleteket megpirítjuk, majd a gombát elosztjuk a pirítóson. Paradicsomszeleteket teszünk rá, és megszórjuk reszelt ...
Gombás olaj
1.Megtisztítom a gombát. Egy evőkanál olajon megpirítom.2.Sózom, turmixolom. Szitán lecsöpögtetem.3.Zárható üvegbe teszem és pár napra a hűtőbe rakom.4.Haználat előtt felrázom.5.Saláták ízesítésére és húsok pácolására használom.
Gombás palacsinta
1. Egy tálban összekeverjük a lisztet, sót, tojásokat, tejet. 1 órát pihentetjük. 2. A palacsintasütőben felforrósítunk 1 kiskanál vajat, 2-3 evőkanál tésztát egyenletesen szétterítünk benne. A tészta mindkét oldalát megsütjük. Ha kisültek a palacsinták tartsuk őket melegen. 3. Egy serpenyőben felforrósítjuk a vaj felét, a vékony szeletekre vágott gombát ...
Gombás ponty tepsiben
1. Egy kivajazott tepsi aljában egymás mellé tesszük a vékony krumpli szeleteket. Rátesszük a megtisztított pontyot, mely gerincét 2 ujjnyi vastagon bevagdossuk. Kívül-belül sózzuk, borsozzuk. A bevágásokba hagymakarikát és egy szelet margarint teszünk. 2. Majd a hal köré egyengetjük a megtisztított és vékony szeletekre vágott gombát, zöldpaprikát. Sózzuk, ...
Gombás rakott burgonya
A vargányát először forró vízben megpuhítjuk, majd vajban megpirított hagymán 10 percig főzzük. A vargányát megmossuk, felszeleteljük és hozzáadjuk a vargányához. Sózzuk, borsozzuk, és addig főzzük míg meg nem puhulnak a ...
Gombás sertéskaraj
Az egészben hagyott karajt besózzuk, forró zsírral leöntjük abban a tepsiben, amiben sütni fogjuk, majd kevés vizet öntünk alá, és másfél óra alatt puhára pároljuk. Ha kész, félretesszük. A megtisztított gombát apróra vágjuk, a finomra vágott, tisztított hagymát vajban megpirítjuk, hozzátesszük a gombát, sóval, borssal és a hozzáadott apróra vágott ...
Gombás szarvastokány
Olajon megpirítjuk a finomra vágott hagymát, hozzáadjuk a paradicsompürét, ezzel tovább pirítjuk, majd belerakjuk a húst. Sózzuk, borsozzuk, kakukkfűvel ízesítjük. Fedő alatt pároljuk, szűkség szerint kevés borral meglocsoljuk. Amikor a hús puhulni kezd, hozzáadjuk a megtisztított és jól megmosott vargányát és a rókagombát. Babérlevéllel és vágott petrezselyemmel ...
Gombás tojástorta
1. Alaposan felverem a tojásokat, majd forró olajon vékony lepényeket sütök belőle. 2. Megtisztítom a gombát és a hagymát, majd apróra szelem.3. A hagymát megfonnyasztom és gombát adok hozzá, majd kevés sóval és borssal ízesítem. Fedő alatt párolom, majd hagyom, hogy a leve elpárologjon.4. Egymásra rétegezem a tölteléket és a lepényeket is. Tetejére kevés gombát ...
Gombás vadas mártás
Egy edénybe margarint olvasztunk majd megpirítjuk benne az apróra vágott vöröshagymát, és megpároljuk. teszünk Hozzáadjuk az alaposan megtisztított, igen apróra vágott gombát, felöntjük az erőlevessel és lefedve 5 percig főzzük. A tejfölt összekeverjük a liszttel, megfűszerezzük, és a mártásalaphoz keverjük, majd az egészet 4 percig főzzük.
Gombás vaj
1. Megtisztítom a gombát, megmosom, majd sós vízben megfőzöm. Amikor megpuhult apróra vágom.2. A vajat habosra keverem, majd finomra vágott petrezselymet adok hozzá, frissen őrölt borsót, hagymasót és a kihűtött gombát. Összekeverem, majd henger formában fóliába csavarom.
Gombaszószos polenta
1. Egy fazék sós vízbe 1 evőkanál olajat teszünk. Óvatosan beletesszük a polentát és addig főzzük állandó kevergetés mellett, míg el ne válik az edény falától. 2. A gombákat félbevágjuk. Egy serpenyőben felforrósítjuk a maradék olajat és üvegesre pirítjuk benne a kockákra vágott hagymát, finomra vágott fokhagymát, kockákra vágott pancettát. Hozzáadjuk a ...
Gombával töltött csirkecomb - diétás
A megtisztított gombát a petrzselyemlevéllel együtt a napraforgóolajon megpároljuk. A tejbe beáztatott és jól kinyomkodott zsemlével elkeverjük a lereszelt kemény tojást és a nyers tojást, sóval és a szerecsendióval ízesítjük, ...