Hiba
Citromtorta
1.Enyhén lisztezett deszkán nyújtsuk ki a tésztát és béleljünk ki vele egy tortaformát. Letakarjuk zsírpapírral, sütőbabot teszünk rá. Előmelegített sütőben 200 ˚C-on sütjük, míg a széle megszilárdul. 2. Szedjük le róla a papírt és a babot, kenjük meg tojásfehérjével. Még 5 percig süssük. 3. Töltelék: Habosra keverjük a cukrot, tojást, tojássárgáját. ...
Citromzselatin
Olvasszuk fel a zselatint a citromlében, verjük hozzá a cukrot, a forró vizet és a citromhéjat. Addig keverjük, míg a cukor felolvad. Adjuk hozzá a forró bort, öntsük hideg vízzel kiöblített edénybe és hagyjuk megszilárdulni. Ha kocsonyás borítsuk ki.
Ciukkinis-kapros quiche
Egy tálba mérjük ki a lisztet, mehet bele a só, a tojássárgája, a felkockázott vaj és a hideg víz, majd kézzel mindezt gyúrjuk össze. 1 óráig pihentessük, majd tortaformába egyengessük bele. Legyen mindenképpen 2-3 cm pereme a tésztának. Sütőbe 5-10 percre, betesszük, utána villával kipukkasztjuk a hólyagokat, majd kicsit lelapítjuk. Míg a tészta sül elkészítjük ...
Coq au vin
1. 2-3 darabra vágjuk a csirkemelleket. 2. Egy serpenyőben felforrósítjuk a vajat és olajat, megpirítjuk rajta a kockákra vágott bacont. Hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott hagymát, majd a gombát, mogyoróhagymát és tovább pirítjuk. Majd a szalonnával együtt egy mély sütőtálba tesszük. 3. A csirkedarabokat a lisztbe mártjuk, melyhez sót és borsot is kevertünk. ...
Crčme brűlée torta
1. Tészta: Egy nagy tálban összedolgozzuk a lisztet, vajat, cukrot, vizet. Tésztává gyúrjuk. Fóliába csomagolva minimum 30 percig hűtőszekrényben tároljuk. Utána 6 egyenlő részre osztjuk, lisztezett deszkán egyenként kinyújtjuk, majd 6 db 10 cm átmérőjű formába tesszük. Villával megszurkáljuk, 20 percig hűtjük. 2. Kibéleljük sütőpapírral, sütőbabbal ...
Crčme caramel
1. Karamell: Egy lábasban oldjunk fel 6 dkg cukrot felmelegített vízben. Aranybarna sziruppá forraljuk. Levesszük a tűzről és néhány csepp citromot adunk hozzá. Beleöntjük egy szufléformába, félretesszük. 2. Egy lábasba öntjük a tejet. Beletesszük a hosszában félbevágott vaníliarudat. Forrásig hevítjük, levesszük a tűzről. Beleszórjuk a cukrot és feloldjuk benne, ...
Crcpes suzette
1. Narancsöntet: Egy agy serpenyőben a cukrot a vízzel közepes lángon feloldjuk, majd a szirupot nagy lángon megbarnítjuk. Hozzákeverjük a narancshéjat, narancslét, majd a vajat felolvasztjuk benne és hozzáadjuk a narancslikőrt. 2. Egy palacsintát együnk bele az öntetes serpenyőbe és tegyünk rá az öntetből. Kanállal és villával négybe hajtjuk és kitesszük a serpenyő ...
Csáki töltött rostélyos
1. A felszeletelt húst jól kiverjük. A kockára vágott szalonnát a vöröshagymával üvegesre pirítjuk. Ehhez hozzáadjuk a zöldpaprikát és a cikkekre vágott paradicsomot és a fűszerpaprikát. 2.Megsózzuk és egy felvert tojást öntünk hozzá. Tűzön kevergetjük egészen addig, amíg nem lesz kocsonyás.3. A húsra lecsós tojást kenünk, majd szorosan felcsavarjuk és ...
Csalamádé
A hagymát, az uborkát és a zöldpaprikát karikákra vágjuk, a káposztát félbe vágjuk és felszeleteljük. Ezután egy jó nagy tálba tesszük a zöldségeket. Elkészítjük a levet, amihez összekeverjük a sót, a kristálycukrot, az ecetet, a kénport, a szalicilt kb 2 liter vízzel. Ráöntjük a zöldségekre, összekeverjük és 24 óráig állni hagyjuk - néha megkeverjük, és ...
Csalamádé 1.
Az uborkát szeletekre, a káposztát, a hagymát és a zöld paradicsomot spárga vékony csíkokra összevágjuk. Ezután a fent leírt fűszerekkel jól összekeverjük, és 24 óráig állni hagyjuk. Majd utána üvegekbe szétrakjuk, és légmentesen lezárjuk. 2-3 hét múlva akár fogyasztható is a kellemes ízű savanyúság.
Csalamádé 2.
Az anyagokat tetszés szerint feldaraboljuk (vékonyan vagy vastagon ez egyéni tetszés dolga), és összekeverjük a sóval, cukorral, borkénnel. 24 órán át, állni hagyjuk, közben többször megkeverjük. Annyi levet ereszt, hogy elfedi az üvegbe tett savanyaságot. Befőttes üvegekbe töltjük, és lekötjük.