Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Kategóriák

Hiba

Tipus Rendezés Receptek
szűrése »
Fogyasztás Étel jellege

Uborkasaláta spanyol módra

Elkészítjük a salátaöntetet, amelyhez a túrót összekeverjük a joghurttal, egy kevés olajjal, sóval, teszünk bele egy szem szacharint, 1-2 csepp citromlevet. Egy kis fej vöröshagymát és a petrezselyemzöldet felaprítjuk és ezt is is belekeverjük az öntetbe. Az uborkát, a csemegeuborkát és a paradicsomot felszeleteljük, ráöntjük a salátaöntetet, megkeverjük. Tálalás ...

Udvarmestervaj

1.A vajat, a petrezselyemzöldet, a tárkonyt összedolgozom. Sóval, borssal, fokhagymás sóval ízlés szerint fűszerezem. Adhatok hozzá még citromlevet és worchester szószt is.2.Henger alakúra formázom, fóliában teszem a hűtőbe. Frissen sült húsok ízesítésére kiváló.

Újburgonya bundában

Újburgonya bundában
1. Összekeverem a felvert tojást,a tejjel, vöröshagymával, sóval, borssal és szerecsendió-virággal, majd lisztet öntök hozzá és 10 percig állni hagyom. 2. Az újburgonyát megmosom és lisztbe megforgatom, majd a tésztába mártva ...

Újburgonya ropogósan

Forró olajon a megmosott, de héjas burgonyát, fedő alatt puhára pároljuk. Ha megpuhult a fedőt levéve addig pirítjuk míg aranybarnára nem pirul. Nem keverjük, és nem sózzuk meg így nem ragad oda krumpli héja. Ha elkészült a tálon sózzuk meg.

Újévi toros leves

1. A velős csontot és a sertéstarját 2 liter forró vízben felteszem főni. A mikor felforrt leszedem a habját. A léhez hozzáadom a zöldségeket, a paprikát, paradicsomot, hagymát, fokhagymát és a sót, borsot.2. Amikor elkezd forrni beleteszem a vesét és velőt. másfél óráig főzöm, majd leszűröm.3. Kevés levesben kifőzöm a lúdgégetésztát.

Újházy Tyúkhúsleves

Újházy Tyúkhúsleves
A tyúkot tisztítsuk, meg szedjük darabokra, és hideg vízben rakjuk fel főni. A tetejéről szedjük le a habot, rakjuk hozzá a zöldségeket, ízesítsük a fűszerekkel. Ha kész szűrjük le, a zöldségeket vegyük ki, és egyforma ...

Újházy-tyúkleves

Újházy-tyúkleves
1. Kifőzöm a finommetéltet. A zöldséget és a tyúkot megtisztítom, majd a petrezselymet finomra vágom.2. A tyúkot hideg vízbe teszem, majd felteszem főni. Amikor felforrt, leszedem a habját. Hozzáadom a zöldségeket, a sót és a ...

Ulmi torta

Ulmi torta
A vajat a 10 dkg cukorral habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojássárgáját, a reszelt citrom héját, a lisztet és az ételkeményítőt. A tojásfehérjéket a 150g cukorral habosra verjük, és hozzákeverjük óvatosan tésztához. ...

Unicumturmix

Turmixgépben habosra keverjük a hideg tejet, a mézet, a tojássárgákat és az unicumot, majd ízesítjük a porcukorral és a citromlével. Ezután az ásványvizet is hozzáöntjük, elkeverjük és lehűtjük.

Ünnepi kacsamell

Nagyméretű sütőtál (tepszi) aljába szórjuk a hámozatlan fokhagyma gerezdeket, ráfektetjük a rozmaring szárakat, rátesszük a besózott mellet, borsozzuk. Felöntjük annyi kacsazsírral, amennyi ellepi. Alacsony hőmérsékleten, puhára pároljuk kb. 5 óra alatt. Ha megpuhult, kiszedjük a zsírból, felszeleteljük. Ha szeretnénk kicsit megpirítani, bőrével lefelé fordítva a ...

Ürügerinc rostélyon

1. A gerincből ujjnyi vastag szeleteket vágok, jól megsózom és mindkét oldalát bedörzsölöm fokhagymával és borssal.2. Belekeverem az olajba a fűszerkeveréket. Mielőtt nekiállnék sütni a fűszeres olajjal megkenem a gerincszeleteket, majd a faszénparázsra helyezett rostélyon mindkét oldalát rozsdabarnára sütöm.

Vadas csirke

A csirkéből pörköltet készítek. Egy kanál zsíron barnára pirítok egy kk. cukrot, és ezen megpárolom az apróra vágott zöldséget. Felöntöm vízzel, hogy ellepje, beleteszem a babérlevelet, és puhára párolom. Áttöröm, majd mustárral és sóval ízesítem. A pürét a pörköltbe keverem és behabarom. Sztrapacskagombóccal tálalom vagy kifőtt tésztával tálalom

Vadas gomba

A megtisztított gombát felszeleteljük, és kevés zsíron sóval borssal ízesítve megpároljuk. A karikára vágott zöldségekkel ugyanezt teszem, de a só és a bors mellett citromhéjjal, babérlevéllel, mustárral ízesítjük, felöntjük vízzel, és puhára főzzük, majd szitán áttörjük. 2 dkg zsírból és a lisztből cukorral barna rántást készítünk, besűrítjük vele a ...

Vadas ököruszály

A farkat hártyáitól megtisztítom, az ízeknél feldarabolom, 3-4 napig páclében pácolom. A zsírban megpirítom a karikákra vágott zöldséget, sóval, szemes borssal, hagymával, babérlevéllel, citromlével, hagymával felforralom, és ebben sütöm/párolom meg a gerincet. Mikor a hús puha, kiveszem, és a zöldségeket a lével együtt áttöröm. 2 dkg zsírból és a lisztből ...

Vadas őzgerinc

Zsíron megpároljuk a hagymát, zöldségeket, felszelt citromot, beletesszük a babért, a borsot, cseresznyepaprikát, ecetet. Amikor a répa üvegessé válik, beletesszük a az alaposan megmosott, hártyáitól megtisztított húst, felöntjük a húslével, borral. Ha kihűlt, hűtőbe tesszük és 1 (2) napig érleljük. Másnap a páclében majdnem puhára főzzük. A levét ...

Vadászleves rókagombával

Vadászleves rókagombával
A gombát megmossuk, lecsöpögtetjük, majd a vajon addig sütjük, míg lila nem lesz, akkor vegyük ki. Az apróra vágott szalonnát és hagymát a vajban pirítsuk meg, meg majd szórjuk rá a lisztet , és így is pirítsuk. Öntsük bele a ...

Vadászpecsenye

A karajszeleteket kiklopfoljuk és megtűzdeljük a felszeletelt szalonnával. A hagymát és a sárgarépát felkarikázzuk és forró olajon megpirítjuk. Kevés vizet öntve alá, puhára pároljuk. Végül a felszeletelt gombát is hozzáadjuk, fedővel letakarva kb. 5 percig pároljuk. A tejfölt elkeverjük a liszttel, és a pecsenyét behabarjuk vele. Ízlés szerint citromlével ...

Vaddisznópörkölt

A húst alaposan megsózzuk, és kockákra vágjuk. A hagymát a szalonnazsírban üvegesre pároljuk. Hozzákeverjük a húst, ha pirulni kezd, megsózzuk, és paprikával meghintjük. Kevés vizet öntünk alá és lefedve, alacsony hőfokon puhára pároljuk. Ez több órát vesz igénybe. Szükség esetén kevés borral és vízzel felöntjük. Másfél óra múlva hozzáadjuk a feldarabolt ...

Vaddisznószeletek

Vaddisznószeletek
1. A vörösbort, vizet, mustárt, durvára törött borsot és borókát összekeverjük. Ebben a páclében 1 napig pácoljuk a hússzeleteket. 2. Kivesszük a pácléből, majd egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat és megsütjük benne a ...

Vadhúsfilé szarvasgombás mártással

A hússzeleteket megsózzuk, megborsozzuk és zsiradékon megsütjük. Közben elkészítjük a barnamártást, összeforraljuk a vajjal és a felszeletelt szarvasgombával, összeforraljuk egy dl fehérborral, és kevés liszttel besűrítjük. A kész szarvasgombamártást a forró húsra öntjük és azonnal tálaljuk. Burgonya köret illik hozzá.